Hitmakers • 3 nap
Idén lesz 80 éve, hogy véget ért az emberiség történetének legnagyobb, egyben legtöbb halálos áldozattal járó fegyveres konfliktusa, a II. világháború. Az azóta eltelt időszak köz- és hadtörténeti kutatásai jelentős mértékben foglalkoztak a témával, azonban mindig izgalmas olyan forrásokra bukkanni, amelyek személyes nézőpontból, a mikrotörténelem regiszterében mesélnek múltunk e viharos időszakáról. Molnár Ábel, a PIM Kézirattárának muzeológusa kétrészes blogbejegyzésében Halász Erzsébet és fogadott fia, Fáy E. Béla személyes forrásaiból oszt meg részleteket, amelyekben – akárcsak a PIM Halálom esetén elégetendő! című kiállításában megtekinthető írói naplókban – egymásba forr a magánélet és a történelem.
Fáy E. Béla (MNMKK PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)
A címben szereplő idézet id. Gyomlay Kálmánné Halász Erzsébet egyik, alább olvasható leveléből származik, melyet nevelt fiának, Fáy E. Bélának írt. Az itt ismertetésre kerülő kézirat- és fényképanyag (utóbbinál a kivételeket jelezzük) Fáy hagyatékának része, aki nem azonos Fáy Béla (1901–1984) színművésszel, bár születésük éve igen közel esik egymáshoz, s tevékenységük is mutat hasonlóságokat, hiszen Fáy E. Béla főként színműveket fordított és írt. Furman Bélaként látta meg a napvilágot 1899-ben Debrecenben, ahol az 1940-es évek közepéig táblabíróként tevékenykedett (nevét 1945-ben módosíttatta Fáyra). Ezt követően dolgozott műszaki mérnökként a Csepel Műveknél, majd az Idegen Nyelvek Főiskoláján, közben mérnöki diplomát szerzett a Műegyetem esti főiskoláján – ez irányú tudását az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetének tudományos munkatársaként is kamatoztatta 1991-ben bekövetkezett haláláig. Felesége, Gál Klára (1916[?]–2001) szintén az Idegen Nyelvek Főiskolája Tanulmányi Osztályának alkalmazottja volt. Fáy édesanyját korán elvesztette, így tizenéves korától Halász Erzsébet nevelte, szoros kapcsolatban maradtak egészen az asszony haláláig.
Halász Erzsébet (MNMKK PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)
Fáy E. Béla tehát nem volt főállású irodalmár, azonban tevékenységében nagy segítségére volt Halász Erzsébet, akiről tudjuk, hogy 1873. március 11-én keresztelték meg Szekszárdon (születésének valószínűsíthető napja március 8.), fiatalkorát is ott töltötte, majd 1891. szeptember 21-én házasságot kötött id. Gyomlay Kálmán bátaszéki gazdatiszttel (utóbbi testvére Gyomlay Gyula klasszika-filológus, MTA-tag), ekkor kerültek Debrecenbe. Otthonuk a város Vénkert nevű – zöldövezeti, gyümölcsösökkel körülvett – részének egyik villája volt a Domokos Lajos utcában. Házasságukból két fiú (Kálmán és István), valamint egy leány (Erzsébet) született, a férj azonban 1907 környékén, fiatalon elhunyt. Halász Erzsébet a hagyatékban fellelhető személyi dokumentumaiban háztartásbeliként van feltüntetve, azonban családja révén igen művelt, több nyelven beszélő (többek között tanult angol és szanszkrit nyelven is), magát folyamatosan képző, rendszeresen és sokat levelező, gyakran utazó asszony volt. Irodalommal – csakúgy, mint fogadott fia – egyfajta jövedelemkiegészítésként foglalkozott: Fáy E. Bélával hol személyesen, hol pedig levél útján együttműködő fordítópárost alkottak; főként olyan, a korszakban népszerű szerzők műveit ültették át magyar nyelvre, mint Massimo Bontempelli vagy Luigi Pirandello.
Fáy E. Béla és Halász Erzsébet munka közben a Domokos Lajos utca 22. teraszán (MNMKK PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)
Fáy és Halász gyűjteményünkben fennmaradt levelezése kiterjedt és intenzív: utóbbi összesen több mint 500 darab levelet küldött, sokat külföldön töltött vakációiból. Ezeket 1921-től 1947-ben bekövetkezett haláláig írta. Főbb visszatérő témáik a közös munka (Halász szoros munkakapcsolatot ápolt Németh Antallal, a Nemzeti Színház egykori igazgatójával, akire gyakran utal leveleiben, Vidmár Antal műfordítóval szintén), Fáy angliai élményei a harmincas évek utolsó harmadában, de gyakran írt beszámolókat különböző színielőadásokról és irodalmi művekről is. A szerteágazó levelezés legérdekesebb szegmense a második világháború idejében keletkezett: Halász naplóbejegyzéseivel kiegészítve napról napra, egyes leveleiben pedig óráról órára ad személyes hangvételű és izgalmas, ám – ismerve a körülményeket – baljós tudósítást az akkori debreceni mindennapokról. A mai olvasó számára is érzékelhető az a feszültség, aggodalom és kilátástalanság, egész pontosan tehetetlenség, amit a történetírás és az adatok felsorolása nem tudtak közvetíteni, ez adja az anyag fő értékét is. Az ilyen és hasonló dokumentumokkal árnyalható az a tudásanyag, amit a véres konfliktusról 1945. szeptemberi lezárulta óta felhalmoztunk.
Debrecen, Kossuth tér, 1943 (Fortepan)
A gyakori levélváltásoknak köszönhetően már a Magyar Királyság hadba lépése előtt is találhatunk olyan reflexiókat, amelyek az egyre közelgő háborúra utalnak. Ilyenek például az 1940. augusztusi második bécsi döntést követő ünnepélyek, valamint a vasúti forgalom korlátozásáról szóló írások ugyanazon év őszéről.
„Debrecen, 1940. szept. 14.
[…] Bealkonyult: ismét lemorzsolódott egy nap. Szomorú, hűvös, esős nap; a repülőgépek egész nap berregnek a ház felett: gyakorlatoznak a holnapi kolozsvári ünnepélyre – amint hallom két gép összeakadt és lezuhant – a pilótáknak nem esett baja. […]"
„Debrecen, 1941. jan. 16. csütörtök, este 9 óra
Az előbb hoztak egy újságot. Bevált az előérzete. Holnap éjféltől beszüntetik a szem. forgalmat, 3 napra – egyelőre. Ezer aggodalom gyötör – mit kívánjak? Jöjjön – maradjon? – Ki tudja, miért van? honnét leselkedik valami veszély?! Nem tudok lefeküdni, azt hiszem, kártyát vetek egész éjjel. Megvárom az éjfélt, bár nem sokat remélek megtudni a rádióból."
„1941. jan. 17. péntek
Reggel megjött az újság és B. levele. Marad. Legjobb esetben kedd éjjel érkezik. […]"
Halász Erzsébet Fáy E. Bélának írt leveleinek részlete (fotó: Molnár Ábel / MNMKK PIM, Kézirattár)
„Debrecen, 1941. jan. 17.
Kedves Bélám!
Nem is tudom leírni, hogyan hatott rám tegnap este a hír a vonatok leállításáról – hiszen, ha kissé gondolkozunk, erre számíthattunk volna! A postával azonban nincs baj, mert csüt. du. megjött a postával a szerdán éjjel (?) feladott újság, és ma reggel a tegnapi és a levele. […] – Az éjjel eszembe jutott, h. szóba került a Pestre való behívása. Nem tudom, tehet-e valamit ebben az ügyben. Rám nézve a mostani körülmények között a legkétségbeejtőbb megoldás lenne. […] teljesen összezavarodott a fejemben minden: ezek itt körülöttem hozzák a rémhíreket, amiknek – sajnos – gyakran fele igaz – és az is elég. – Már azt sem bánom, ha semmit, semmi jót nem hoz, csak Magát hozza haza minél előbb, a sógort pedig – – – – – – –.
Isten vele, B. – minden gondolatával Vele van meleg szeretettel"
Halász Erzsébet Fáy E. Bélának írt levelei (fotó: Molnár Ábel / MNMKK PIM, Kézirattár)
Mintegy fél évvel ezt követően kiolvasható Halász naplóbejegyzéseiből, hogy az emberek keze közül fokozatosan kicsúszik saját életük felett addig gyakorolt kontrolljuk – a kétségbeesést tovább mélyíti Teleki Pál személyes tragédiája. Ezt követte néhány napon belül Horthy Miklós hadüzenete Szerbiának, amellyel hazánk hivatalosan, egyben visszavonhatatlanul elindult háborús szerepvállalásának útján.
„Debrecen, 1941. márc. 27. csütörtök
Események! Jug[oszláviá]ban államcsíny, II. Péter elfoglalta a trónt […] éjfélig hallgattuk a rádiót. –
Ki tudja, mi lesz?"
„Debrecen, 1941. márc. 28. péntek
[…] Nagyon ideges vagyok – szélcsend van a vihar előtt. A németek és olaszok várnak. –"
„Debrecen, 1941. ápr. 1. kedd
Áprilisi idővel köszöntött be április. Változó szeles, hol esik, hol kisüt a nap – Nagyon nyomott a hangulat. Semmit sem lehet kapni – és ami a legnagyobb baj, az emberek zúgolódnak. – […]"
„Debrecen, 1941. ápr. 3. csütörtök
Iszonyatos!
Teleki Pál ma hajnalban főbe lőtte magát. – – –
[…]"
Gróf Teleki Pál (Universal History Archive/Universal Images Group, Getty Images)
„Debrecen, 1941. ápr. 4. péntek
[…] Este B[élá]val tanakodtunk, mi lesz? A németek valószínűleg Szerbiának mennek, és mi? Segítünk? Ez vitte halálba szegény Telekit."
„Debrecen, 1941. ápr. 6. vasárnap
Ma hajnalban H[orthy Miklós] megüzente a háborút Szerbiának. – Tegnap este hosszasan tárgyaltunk B[élá]val – rendezgettünk: egy csomó dolgot berakott a pénzszekrénybe. Estére teljes elsötétítést rendeltek. Felraktuk a kék papírokat. B[élá]t minden percben behívhatják."
„Debrecen, 1941. ápr. 7. hétfő
Rettenetes napom volt! Gépelnivalóm volt, és közben nem tudtam elzárni a rádiót – folyton hozta a vészjeleket. Teleki temetése közben is – Pécset, Szegedet stb.-t bombázták a szerbek. Az angol követet visszahívták – talán már holnap mi is hadban állunk Sz[erbiá]val."
Teleki Pál miniszterelnök temetési menete, Budapest, 1941. április 7. A kép jobb oldalán egy légvédelmi sziréna látható (Fortepan / Rosta László)
Ebben az időszakban váltak a mindennapok részévé az olyan fogalmak, mint az (egyelőre időszakos) elsötétítés légvédelmi intézkedésként, a légiriadók során felkeresendő, biztonságot nyújtó óvóhelyek kialakítása (vagy éppen hiánya).
„Debrecen, 1941. ápr. 8. kedd
[…] Teljesen megváltozott az idő: tél van – szél, hó! rossz ünnepünk lesz – minden tekintetben – általános mozgósításról beszélnek az ünnepek után."
„Debrecen, 1941. ápr. 9. szerda
Bevonultak csapataink Szerbiába – a volt magyar területekre a Duna és Tisza között. Nagyon hatnak rám az események – állandóan érzem a szívemet. – Pestről semmi hír!"
„Debrecen, 1941. ápr. 11. péntek
Nagyon sok a behívás – Belgrádot szinte romhalmazzá bombázták a németek. – Mi bevonultunk Szabadkára. – Háborút emlegetnek a szovjetek is, akkor itt lesz a veszély, D[ebrecen]ben 1 hét óta teljes elsötétítés van."
„Debrecen, 1941. ápr. 12. szombat
B[éla] volt kint du. Komolyan kell tárgyalni óvóhely végett. B[éla] alkalmasnak találja a pincét: ha felhoztuk a virágokat, berendezzük e célra. – Ma felhívták B[élá]t az osztálytól, ha nem hívják be Pesten, úgy itt vonul be."
A 12. gyalogdandár csapatainak bevonulása Jugoszláviába, 1941. április 12. (Ars Militaria blog)
„Debrecen, 1941. ápr. 14. hétfő
Tegnap hajnalban bevonultak honvédeink a Bácskába – a Duna-Tisza közét elfoglalták. Délen dühöng a háború – mi talán mégis kimaradunk belőle. […]"
„Debrecen, 1941. ápr. 19. szombat
Szerbia letette a fegyvert – és küszöbön áll a görögök kapitulációja is. – Enyhül a helyzet – csapataink bevonultak a Bácskába és a Muraközbe. Romániában azonban nagyon zavaros a belpolitikai helyzet – onnét még lehet baj ránk is! –"
„Debrecen, 1941. ápr. 20. vasárnap
Ma már csökkentett sötétítés van, […]. Itthon ülök, mint mindig – nyugtalankodom Pubi [ifj. Gyomlay Kálmán, a fia] miatt, nem remélek semmi jót."
Halász Erzsébet naplójának részlete (MNMKK PIM, Kézirattár)
Ekkor kezdődtek a rendszeres hadi mozgósítások, ez alól Fáy E. Béla és a Gyomlay fiúk sem voltak kivétel – mindhármuk túlélte a háborút. A fentebb olvasható félelmek és aggodalmak beigazolódtak: Magyarországot 1942. szeptember 4-én több hullámban légitámadás érte szovjet részről. A manőver során éjjel váratlanul, az elsötétítés feloldása révén teljesen kivilágított, alvó Budapest fölé irányították a repülőgépeket, amelyek 23:30-kor Kispestet kezdték bombázni. A légvédelem teljesen megbénult a meglepetéstől, nem tudott ellenállást tanúsítani. A bombázók 3 hullámban, 5-10 percenként támadták a fővárost. Kispesten jellemzően a szegénynegyedet érte a legtöbb találat. Általánosságban a szovjet légierő polgári lakóövezeteket rombolt, a Városmajort és a Rózsadombot – ez utóbbi támadás során kapott találatot Zilahy Lajos bérbe adott villája is, három áldozatot követelve. Összesen 11 halottról és 61 sérültről érkezett jelentés. Halász Erzsébet másnapi levelében így reagált a történtekre:
„Debrecen, 1942. szept. 5.
Édes Bélám! Már kétszer kiszáradt a tollamból a tinta, amióta leírtam a megszólítást. Írni akarok, írnom kell, és nem tudom, mit írjak. Mindentől eltekintve legjobban az bánt, hogy megzavarta a sors a pihenését, üdülését, kikapcsolódását a mindennapi robotból. Elképzelem, hogyan hatottak magára is az események! Jómagam azt sem tudom, mihez fogjak. Nagyon szigorúan veszik az elsötétítést, lovas rendőrök cirkálnak még itt kint is. Ma du. azzal vesződtem, a hálószoba teljesen kész, a fürdőszobával együtt, szerencse, hogy minden hozzávaló megvolt, hála gondoskodásának. Mostanáig (½ 11) kint ültem, itt bent bizony fullasztó a hőség, ha eloltom a villanyt, kinyitom az ablakot. Félek lefeküdni. Pest, Miskolc stb. után mi is várhatjuk mindennap. Csak éjjel ne jönne! Holnap – gondoltam – a fontosabb dolgokat berakom a […] szekrénybe, de Istenem! mikor annyi minden van, amit fontosnak gondolok, de ami nem fér bele. Az íróasztal olyan masszív, tán az is elég biztos, hacsak nem direct beléhull egy bomba – –
Még nagyon az első ijedtség hatása alatt vagyok, holnap (no meg az éjjel) majd nyugodtan kigondolok egyet-mást. Szeretnék lenézni Magukhoz is, megnyugtatni az öregeket, hogy legalább Maga – remélhetőleg – jobb helyen van, azok inkább nagyobb városokra pályáznak – állítólag az éjjeli rádió be is mondta, h. most a magyarországi nagyvárosokra kerül a sor. –
Nagyon várom levelét, gondolom h. Borszékre érve írni fog, csak a posta lassúságától félek. […] A legfontosabb, hogy ne nyugtalankodjék – talán D[ebrecen]ig el se jutnak a gépek, északról a Kárpátokon keresztül jöttek […]. Szeretnék másról írni, de nem tudok – és ki tudja, meg se kapja tán levelemet, tavaly is úgy volt, emlékszik? –
Isten vele édes Bélám […]"
Szovjet légitámadás Budapest és más magyar városok ellen. Magyar Világhíradó 968., 1942. szeptember
Halász Erzsébet, feltehetően saját kertjében, mögötte Fáy E. Béla egyenruhában, mellette ismeretlen (MNMKK PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)
Molnár Ábel
